Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Aba-Novák Vilmos keresett alkotó
    Aba-Novák Vilmos

Ámos Imre Tanulmányok

  1. Ámos Imre - Csendélet körtével
    1. Igazolás hátoldalon: igazolom a kép 32×48 cm csendélet körtével Anna Margit 1961

  2. Ámos Imre - Messzevágyók
    1. Az összetartozás festménye

      Kevés olyan mű van a magyar festészet történetében, mely hitelesebben ragadná meg a csendes, időtlen szemlélődés, a végtelenné növelt jelen pillanat intim álomszerűségét, mint Ámos Imre Messzevágyók című alkotása. Önmagát és feleségét, Anna Margitot ábrázoló képéről a révedő mozdulatlanság, a társában igazi otthonra lelő ember meghatott merengése, a magabiztos és bízó szerelem mitikus nyugalma sugárzik. Páratlan atmoszférateremtő ereje, lírai hangulata
      csak Rippl-Rónai és Bernáth Aurél egy-egy remekművéhez mérhető, spirituális telítettsége pedig Gulácsy legszebb alkotásait idézi.
      A Nagykállóról, a magyar zsidóság egyik kultikus településéről származó - eredetileg Ungár Imre néven anyakönyvezett - Ámos gyermekéveit átjárta
      a haszid hitvilág embercentrikus világképe, a szeretet kultuszát a merev dogmák elé helyező szemlélete. A világ minden apró jelenségében, minden élőlényében
      az isteni jelenlét szentségét tisztelő, panteisztikus meggyőződés központjában
      a csodás képességekkel felruházott, legendás történetekkel övezett rabbi,
      a cadik állt. A róluk mesélő, szájról-szájra terjedő történetek visszatérő eleme
      a világ szemlélésének sajátos magatartása, a jelen szorító mulandóságából kilépő, a transzcendenciával kapcsolatot teremtő, elrévedő attitűd. A híres nagy-kállói csodarabbiról szóló egyik történetben így jelentkezik ez a jellegzetes momentum: "Purim táján történt Galiciában. A nagy Rebbe elmélázva ült asztalánál. Chaszidjai rajongó szemmel néztek az átszellemült arcra. Vajon hova merült el a távolbalátó tekintete?" Ez az időn túli, a múltat, a jelent és a jövőt összeolvasztó pszichés állapot teremti meg Ámos legtöbb képének nyugodt, mozdulatlan, lírai hangulatát, s ez áramlik a most bemutatott alkotásból is.
      A Messzevágyók szín- és formavilága a csendes, személődő együttlét tökéletes képi kifejezője. Az erkélyen álló, széles kőmellvédre támaszkodó két alak mögött balra egy kalitka részlete, középen pedig egy falra akasztott arckép elmosódott foltja tűnik fel. A szűkre határolt, emberléptékű tér, a lágyan hajló vonalak,
      a nagy foltok nyugodt ritmusa, az egymásra felelő színek és formarészletek,
      a gyöngyházfényű alaptónus mind-mind a szelíd, melankóliával telített hangulat aláfestője, az elvágyódás érzésének képi kivetülése. A művész önarcképeként értelmezhető férfi pulóverének kék foltjára a nőalak kendője alól kivillanó csíkos ruharészlet felel, míg a kendő meleg sárgájára a férfi hajának hasonló színnel megformált foltja válaszol. A festmény faktúrája, a finoman megmozgatott felület, a szaggatott ecsetvonások formát lazító együttese remegő fátyolként borul a kompozícióra, eloldja a látványvilág múlandó káprázatától.
      Ámos természetesen felhasználja mindazt, amit elődeitől tanult: Bonnard kifinomult tér- és színritmusai, az érett Derkovits koloritja és Berény Róbert korabeli képeinek vizuális nyelvezete távoli inspirációként felismerhető, de mindez tökéletes egységbe olvad Ámos pszichologizáló, a lelki tartalmakat érzékenyen felerősítő alkotói habitusával. A látványvilág fényekből, formákból és színekből szövődő kavalkádja helyett az elrévedő, lírai hangulat, két ember lelki karaktere
      és az őket összefűző, megkérdőjelezhetetlen szerelem ölt testet a képen.

      Egy ihletett gyűjtemény

      A kevésbé ismert, rejtőzködő gyűjtők közé tartozott Bedő Rudolf.
      Sosem tört olyan babérokra, mint a modern irányzatokat minden lehetséges fórumon propagáló Oltványi Imre, vagy a Gresham kör talán legaktívabb támogatója, Fruchter Lajos, ám minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy közel hat évtizedes gyűjtői pályafutása során az egyik legjelentősebb magyar kollekciót válogatta össze. A vegyi és festékgyárat működtető Bedő Rudolf Nagybányán kezdte gazdasági vállalkozását, ahol nem mellékesen festészeti tanulmányokat is folytatott Thorma János keze alatt. Trianon után Budapesten vetette meg a lábát, s hamarosan olyan egzisztenciát teremtett, hogy a gyűjteményépítés fokozott lendületet vehetett. Nehezen, csak töredékesen rekonstruálható kollekcióját látva kijelenthetjük, hogy egyike volt a legszélesebb érdeklődési körrel
      rendelkező 20. századi gyűjtőknek.
      A nemzetközi régi mesterek képein és egy rendkívül gazdag grafikai anyagon
      kívül a magyar válogatás a megkérdőjelezhetetlen klasszikusoktól, Munkácsytól, Rippltől, Csontváryn keresztül az avantgárd legjaváig, Uitz, Nemes Lampérth, Tihanyi és Czigány művészetéig terjedt. Kifejezetten vadászott a nehezen becserkészhető értékekre, így páratlan, sőt félelmetes gazdagságú, mintegy két tucat festményre rúgó kollekciót sikerült megszereznie Nagy Balogh fehér holló ritkaságú művei közül. A harmincas évektől kezdve folyamatosan vásárolt
      a legújabb irányzatok képviselőitől is. Így tett szert kitűnő darabokra Vajda, Bálint, Korniss, Ámos Imre és Anna Margit munkáira.
      Az Ámos házaspár esetében anyagi támogatása nem egy esetben a túlélést
      és a további munka lehetőségét jelentette.
      A harmincas évek közepétől a csak elvétve képet vásárló Fruchteren és Oltványin kívül Bedő Rudolf volt az egyetlen állandó támogatója a művészházaspárnak,
      így abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy minden új képet ő nézhetett meg először, s így természetesen a választás joga is őt illette meg elsőként.
      A Bedő-hagyatékban található levelekből arról is értesülhetünk,
      hogy leghűségesebb gyűjtőjük támogatása tette lehetővé számukra
      az annyira vágyott párizsi utazást és
      a személyes találkozást Chagallal. Bedő Rudolf nem csupán az útiköltség előteremtésében vette ki a részét, de svájci bankjának utalásaival a három hónapos párizsi tartózkodást is finanszírozta. Anna Margit és Ámos Imre
      1937. szeptember 28-án küldött képeslapjának szavai jól érzékeltetik
      a gyűjtő szerepét a művészek életében:
      "Kedves Bedő Úr! A csoda megtörtént és itt vagyunk, s Páris olyan szép és annyi rengeteg mindent nyújt, hogy hálánk megtízszereződik mindazokkal szemben,
      kik segítségünkre voltak, hogy ez az út létrejöhessen."

      Ámos Imre Messzevágyók című képe a magyar festészet lírai vonulatának egyik legszebb alkotása, emléke egy legendás szerelemnek és egy kivételes képességű műgyűjtő állhatatos támogatásának.
      MP

      KIÁLLÍTVA
      - Ernst Múzeum CLII. Csoportkiállítása, 1935. (Messzevágyók)
      - Ámos Imre emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1958.
      - XX. századi művek budapesti magángyűjteményekben.
      Magyar Nemzeti Galéria, 1963.

      REPRODUKÁLVA
      - Németh Lajos: Modern magyar művészet. Budapest, 1968. 90. kép.
      - Ámos Imre emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, 1958. Katalógus.
      - Németh Lajos: Studien. Budapest, 1966.
      - Népművelés, 1963. 8. sz. 3. l.
      - Haulisch Lenke: Ámos. Budapest, 1966. 7. sz.
      - Petényi Katalin: Ámos Imre. Budapest, 1982. 17. kép.

      IRODALOM
      - Haulisch Lenke: Ámos. Budapest, 1966.
      - Passuth Krisztina: Ámos Imre szimbólumrendszere.
      In.: Ars Hungarica, 1975/1. 65-91. l.
      - Petényi Katalin: Ámos Imre. Budapest, 1982.
      - Kőbányai János: Az apokalipszis képköltője Ámos Imre. Budapest, 2005.
      - Ámos Imre: Napló, versek, levelezőlapok, vázlatkönyvek.
      Közreadja: Egri Mária. Budapest, 2003.
      - Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények. Budapest, 2006.

       

  3. Ámos Imre - Aliga
    1. Reprodukálva:
      Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Szerk.: Kőbányai János, Múlt és Jövő Kiadó, 2003. 321. kép

      Aukcionálva:
      BÁV 51. aukció, 4. tétel

  4. Ámos Imre - Enteriőr
    1. Proveniencia:
      korábban a Dévényi gyűjteményben

      Kiállítva:
      Szentendrei festők kiállítása. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom, 1966. katalógus: szám nélkül
      Dévényi Iván gyűjteménye. Múzeumi Képtár, 1977. katalógus: szám nélkül
      Az esztergomi Dévényi gyűjtemény. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1983. katalógus: 5.
      20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből. Kassák Múzeum, Budapest, 1993. október 9. – december 5. katalógus: 3.

      Kiállítva és reprodukálva:
      A Dévényi gyűjtemény. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2006. szeptember 13. – október 7. katalógus: 1.

  5. Ámos Imre - Festő és festőnő (Ketten)
    1. Proveninecia:
      korábban Haulisch Lenke tulajdonában (1966–1977)

      Kiállítva:
      Ámos Imre: "Csodavárók" – Emlékkiállítás, a festő születésének 100. évfordulója alkalmából. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 2007. május 9. – 2007. október 7., katalógus: 53. oldal

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Ámos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966, 38. kép
      Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. 182. kép

  6. Ámos Imre - Nő asztalnál
    1. Ámos festészetének korai periódusa

      Ámos művészetének első korszaka szervesen illeszkedik a harmincas évek magyarművészetébe. Pályakezdő festőként Rudnay tanítványa volt, de a pedagógus romantikus karakteréből jószerével semmit sem örökölt egyénisége. Stílusa már egész korán a francia Nabis festőcsoport síkszerű, dekoratív modorát idézi. Sajátos képein a tompa kolorit, a nagyobb felületek ornamentikus tagolása, cizellálása dominál, de még inkább jellemző festményeinek intenzív tartalmi hangulata, mely időtlenséggel és melankóliával itatják át témáit.E hangulat, bár hatásában spontánul, őszintén árad felénk, nagyon is tudatos törekvése Ámos munkásságának. "olyan érzéseknek a kivetítését szeretném, amelyek azenyémek csak és mégis örök emberiek. Nem lefesteni valamit, ... hanem ... a lelki tartalom legyen az a plusz, ami a helyes képkövetelményen kívül (szerkesztés, komponálás, szín) megkülönbözteti minden más képtől" – írja naplójában 1935-ben. Ez a hangulati tartalom azonban elüt a Nabik derűs játékosságától: melankolikus, lehangoló érzelmeket tolmácsol, rossz sejtelmeket ébreszt. Figurái vágyódva kívánkoznak el az őket körülvevő világból, mely jól láthatóan terheli őket. Ez az elvágyódás nem romantikus érzésből fakad, s nem is tulajdonítható pusztán a zsidó messiásvárásnak.

      Elvágyódás-élmény az 1930-as évek művészetében

      Az 1930-as évek elején mind az európai, mind a tengerentúli művészetre jellemző ez az elvágyódás-élmény. Ennek okai a gazdasági válságtól, Európa politikájának jobbra tolódásáig, az avantgarde kifulladásától a magas művészet elszigetelődéséig sok mindennel magyarázhatók. A múlt, s ezen belül is a mitológia, a biblikus és archaikus előképek felbukkanása általános jelenséggé válik a kortárs művészetben. Ekkor születik meg de Chirico metafizikus világa, ekkor érik be Henri Rousseau művészetének recepciója, ekkor teljesedik ki Chagall képi világa, s – nem utolsó sorban – ekkor bontakozik ki Ámos zsidó-keresztény tematikája is.
      A fiatal művész szimbolikus, archaizáló stílusa nem elszigetelt jelenség a magyar művészetben sem. Számos barátja és kortársa, többek között Anna Margit, Vajda Lajos vagy éppen Korniss Dezső alkotásain is megjelennek hasonló archaikus, illetve a népi kultúrát idéző elemek. Nem eltitkoltan mindannyian egy tiszta eszményi világ után vágyakoztak. Az archaikus korok, valamint a folklór értékeit, esszenciáját kutatták, hogy ezeket a kortárs művészetbe átemelve valami jobbat, valami szebbet mutassanak fel a kor nyomasztó valóságától.

      Ámos szimolikus világa

      Ámos korai képeinek kompozíciós sémája gyakran enteriőrökre épül. A szoba hátsó oldalán a teret egy ablak, ajtó, vagy tükör motívuma nyitja meg a külvilág felé. Ragaszkodása a zárt terekhez talán abból fakadt, hogy félénk, depresszív személyisége képtelen volt otthonosan mozogni, feloldódni a hétköznapi életben és a közösségi létben.Ezeket az enteriőröket azonban biztosan uralja. Tereit tárgyakkal: tükrökkel, órákkal, fogasokkal, használati eszközökkel tölti fel, amelyek valós, gyakorlati szerepükön túl szimbolikus tartalmat is hordoznak. Lelki, spirituális jelentéssel ruházza fel motívumait, megszépíti, jelentőségteljessé, s ezzel mintegy ünnepélyesen időtlenné teszi tereit, s ezzel együtt képeinek összhatását is. "Engem gyakran egy tárgy indított munkára régebben is. A tárgyaknak külön élete van. Egyiket-másikat egészen sajátos légkör veszi körül, amihez társulnak bizonyos emlékeim. Ezeknek az emlékképeknek a kivetítése érdekel újabban. Asszociatív expresszionizmusnak nevezem magamban ezt a törekvést. Szerintem ma már nem lehet másképpen újat adni, csak úgy, ha az ember legőszintébben adja vissza a lelkében élő képeket." – írja ugyancsak 1935-ben.
      KG

  7. Ámos Imre - Önarckép angyallal és gyertyával
    1. "...magamban élem át már mindazt, mi hátravan, / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; / ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. / Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - / talán most senki sincs." (Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, 1944, részlet)

      Az 1938. év Ámos Imre és felesége Anna Margit számára még viszonylagos nyugalomban telt. A fasizmus európai térhódítása – melynek egyik legnyilvánvalóbb jele volt Ausztria lerohanása – és az első hazai zsidótörvény megszavazása azonban már előrevetítették egy minden addiginál rettenetesebb világégés rémképét. Ámos az egyre fenyegetőbb jövő árnyékában mind nyugtalanabb idegállapotban festette remekműveinek sorát.

      Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1939 tavaszán rendezte meg "Derű a művészetben" című kiállítását, melynek katalógus-előszava a következőkkel zárul: "Azt hisszük, hogy a magyar közönség szívesen fogadja ezt a mai időkben szinte küldetést teljesítő kiállítást és példát vesz művészeinktől, akiknek ma köztudomás szerint nem a legrózsásabb sors jut osztályrészül és akik íme, mégis tudnak hinni, bízni a jobb időkben és – mosolyogni."

      A viccnek is rossz ötlet szülte kiállításon Ámos természetesen nem vett részt, mivel az ugyanekkor megszületett második zsidótörvény által egyre szűkebb élettérbe szorított művész alkotásainak "vidámsági együtthatója" már mindinkább a nullához közelítő értéket mutatott ebben az időben. 1939 szeptemberében Németország megszállta Lengyelországot, s ezzel szinte bizonyossá vált a háború egész Európára kiterjedő eszkalálódása. A Szentendrén töltött nyár után Budapestre visszatérő Ámosékat kilakoltatták a munkavégzéshez szükséges feltételeket viszonylagosan biztosító lakásukból és egy fűtetlen, sötét, műteremnek teljesen alkalmatlan albérletben vészelték át 1939-40 telét. Ámos a következőket jegyezte fel naplójába 1939 október 7-én: "Hideg szobában didergek náthásan, már elszoktam (négy évi meleg lakás után) a fázástól. Most újra megtanulom majd, mert a külső hideg ellen beburkolózhat az ember melegebb rongyaiba, de nem bírja kizárni a dermesztő hideget, amellyel a tespedés, a közhangulat, kultúrálatlanság és üldözés emészti a lelkeket."

      Az elviselhetetlenül embertelen élethelyzetbe kényszerített Ámos ekkor, 1939 végén alkotta meg itt bemutatott Önarckép angyallal és gyertyával című, a kutatás számára eleddig ismeretlen, több mint hatvan éve lappangó festményét.

      "Miért ragaszkodjam én a látható szigorú lerögzítéséhez, [...] mikor a valóság elemeivel asszociált, irreális képzetek kivetítése engem sokkal jobban, őszintébben érdekel és kielégít."  – jegyezte fel naplójába 1939. március 29-én.

      A szürrealizmus szabad képzettársításon alapuló módszerét és montázstechnikáját Ámos morális-etikai tartalommal gazdagító, minden elemében összefüggő jelképrendszer kidolgozásával fejlesztette tovább. A formák és a hozzájuk rendelt jelentések bonyolult, elválaszthatatlan egysége jellemző művészetére az 1930-as évek közepétől. Az egymással logikai-értelmi és intuitív-érzelmi kapcsolatban álló motívumok együttes megjelenítése és egyéni jelképrendszerbe foglalása Ámos festészetének egyik legnagyobb értéke. Művészetének legközelebbi európai párhuzamát Marc Chagall művészetében találjuk meg.

      Itt bemutatott önarcképének vörös okker alapozása szinte mindenhol átdereng a különböző színű festékrétegek alól. A mű alaphangulatát meghatározó vérvörös szín az élet, az életerő és a lélek alapvető szimbólumaként jelenik meg itt és Ámos más festményein is. Az angyal mint a titkok ismerője, védelmező lélekvezető szintén művészetének egyik leggyakrabban visszatérő motívuma itt kobaltkék színben, a háttérben felkelő hold által megvilágítva szerepel. A legkisebb fuvallat által is kialvó gyertya szintén összetett és az eddigiekkel szoros összefüggést mutató jelkép, mely egyrészt az emberi élet mulandó voltára utal, másrészt a gonoszt elűzni képes és a homályban lévő titkokat megvilágosító fény forrása. Ősi hagyomány a téli napforduló idején gyertya gyújtásával támogatni a fény harcát a sötétség ellen. Az angyal mögötti háztetőn a hajnal hírnökeként feltűnő vörös kakas pedig bátortalanul kis mérete ellenére is Ámos jobb jövőbe vetett, de gyengülő hitének szimbólumaként jelenik meg.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke, Ámos (1907–1944), (A Művészet Kiskönyvtára, 73), Budapest, Corvina, 1966.
      Egri Mária, Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, Budapest, Corvina, 1973.
      Egri Mária, Ámos Imre, (Szemtől Szemben), Budapest, Gondolat, 1980.
      Petényi Katalin, Ámos Imre, Budapest, Corvina, 1982.
      Kőbányai János, Az Apokalipszis Aggadája. Ámos Imre és kora; Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, reprint, Budapest, Múlt és Jövő, 1999.
      Ámos Imre és Pap Károly, Múlt és Jövő, 1999/3.
      RA

       
       

       

  8. Ámos Imre - Sötét idők IV. (Csendélet fekete sertésekkel)
    1. A szentendrei festők közül Ámos Imre, akit méltatói "magyar Chagall"-nak neveztek, egészen más úton jutott el a szürrealizmus határáig, mint Paizs-Goebel Jenő. Kezdetben Rippl-Rónai József művészetének "fekete korszaka" hatott rá, majd a "legbensőbb lelki élet vizuális kifejezéseiben" kereste a festészet új lehetőségeit. "A tárgyaknak különös élete van, egyiket, másikat egész sajátos légkör veszi körül, amihez bizonyos emlékeim társulnak. Ezeknek az emlékképeknek kivetítése érdekel" - vallotta. Módszerét "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte. Lírai indítású, szelíd álmokkal teli festészete a II. világháború idején egyéni tragédiájának előérzetétől beárnyékolva egyre komorabbá, drámaibbá, víziókkal terheltté vált.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  9. Ámos Imre - Pár a szögesdrót előtt
    1. Ámos Imre - találóan - víziós képek festőjének vallotta magát. Kiindulópontjául azonban nem a tudatalatti, hanem a külső, nemegyszer kegyetlen valóság szolgált. Így kapcsolódott össze művein a zsidó hagyomány a művészlét küzdelmes jelenével és kapott a jövő megérzésével tragikus jelleget. A náci haláltáborban beteljesedett sorsa szorongásos vízióit igazolta. Rajzai az ember féltéséről vallanak és jórészt önéletrajzi ihletésűek, mint az 1944-ben született "Emberpár drótkerítés előtt" c. alkotás is. A fa törzsének védőköpenyébe rejtőző emberpár a végső menedéket adó szeretet szimbóluma. A fa lecsonkított ágai azonban a közeli véget jelképezik; a drótkerítéssel lezárt tér egyértelműen a fasizmusra utal. A rajz Ámos expresszionista művészetének jellegzetes darabja.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  10. Ámos Imre - Önarckép szöggel és kalapáccsal
    1. Ámos Imre pályája a posztimpresszionizmus hatása alatt indult. A fiatal festő munkásságát Berény Róbert és Bernáth Aurél művészete befolyásolta. E kezdeti, posztnagybányai kifejezésmódtól jutott el a 30-as évek elejére egyfajta vizionáló - gyermekkori emlékeit, a zsidó liturgia jeleneteit lebegően, álomszerűen megjelenítő - expresszionizmushoz, melynek kialakulásában meghatározó élményt jelentett számára Chagall művészete és 1937-es párizsi találkozása a festővel. Ábrázolásmódjának elkomorulásához természetesen erősen hozzájárult az Európát fenyegető háborús veszély, majd a II. világháború, amelynek kitörése után Ámos fizikai léte, egzisztenciája is bizonytalanná vált. Festészetének zaklatottá válását, messianisztikus voltát szimbolikus-expresszív-szürreális stílusának változásait arcképein is nyomon követhetjük. Az 1930-as Ady-maszkos önportréja még hagyományos beállítású, festésmódját is inkább a fény-árnyék hatások, a tömegek és nem a kontúrok kiemelése határozza meg. A Párizsban készült (1937) önarcképének modellátása, a figura képszéllel történő merész metszése viszont már megegyezik szöges, kalapácsos önportréjával, amely a leghangsúlyozottabban vágott, csupán a rekvizitumokat - szög, kalapács -, illetve a fejet premier plánban bemutató alkotása. E képen a környezet eltűnik, csak az elkínzott arc és az említett jelképek vannak jelen, jól kifejezve a szinte minden két háború közötti zsidó művész-értelmiség - Farkas István, Radnóti Miklós - pályáját jellemző fatalizmust. A festmény zöldes-sárga-barna színei az elmúlást sugallják. Ebből az iszapszín koloritból véreznek ki a körvonalakat megerősítő vörösek.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  11. Ámos Imre - Önarckép angyallal
    1. Ámos Imrét a 30-as évek fasizálódó társadalmában anyagi gond, személyes sorsának fenyegetettsége is nyomasztja. Festészete megváltozik: éles színkontrasztokkal, expresszív erejű abszurd látomások szörnyűségeivel közölheti csak az események valóságát. Gyermekkori, vallásos neveltetésének emlékei felelevenednek, mítoszi elemek szövődnek látomásaiba. Az 1937-es párizsi útján látott Chagall-képek is a bibliai motívumok, utalások képi alkalmazására ösztönzik. Asszociatív tárgykapcsolásai a szürreálishoz közelítik e munkáit. Képünkön a felületet csaknem kitölti a festő hátrahőkölő, elnagyolt, sapkás önarcképe. Az erős piros és kék kontúrokkal szerkesztett arcon megvillanó fehérek maszkszerű jelleget adnak neki, az erősen kontúrozott szemek pillantását a félig leeresztett szemhéjak megtörik. A fej szinte belesüpped a sárga pulóverbe, amelynek ferde színsávjai az arc fel vezetnek. A fej felett házoromzat, a bal képfélben fekete vonalrajzban álló angyal, testén áttűnik a táj. Eléje festővászon nyúlik, amely fölött a festőtől piros létre vezet az angyalhoz. Minden dől egy picit a képen, mintha egy roppant világrázkódás billentette volna ki a dolgokat a helyükből. Az angyalmotívum Ámos képein többféleképpen értelmezhető; védőangyal, múzsa, vagy ahogy véleményünk szerint itt szerepel: halálangyal, akihez már kijelöltetett a festő útja.
      Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  12. Ámos Imre - Művész angyallal
    1. Kiállítva:
      Ámos Emkékkiállítás 1990 okt 19.-nov.11. Vigadó Galéria.
      Reprodukálva:
      a katalógus címlapján