Ámos Imre Tanulmányok

1. Ámos Imre - Sötét idők IV. (Csendélet fekete sertésekkel)

   1. 

      A szentendrei festők közül Ámos Imre, akit méltatói "magyar Chagall"-nak neveztek, egészen más úton jutott el a szürrealizmus határáig, mint Paizs-Goebel Jenő. Kezdetben Rippl-Rónai József művészetének "fekete korszaka" hatott rá, majd a "legbensőbb lelki élet vizuális kifejezéseiben" kereste a festészet új lehetőségeit. "A tárgyaknak különös élete van, egyiket, másikat egész sajátos légkör veszi körül, amihez bizonyos emlékeim társulnak. Ezeknek az emlékképeknek kivetítése érdekel" - vallotta. Módszerét "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte. Lírai indítású, szelíd álmokkal teli festészete a II. világháború idején egyéni tragédiájának előérzetétől beárnyékolva egyre komorabbá, drámaibbá, víziókkal terheltté vált.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

2. Ámos Imre - Pár a szögesdrót előtt

   1. 

      Ámos Imre - találóan - víziós képek festőjének vallotta magát. Kiindulópontjául azonban nem a tudatalatti, hanem a külső, nemegyszer kegyetlen valóság szolgált. Így kapcsolódott össze művein a zsidó hagyomány a művészlét küzdelmes jelenével és kapott a jövő megérzésével tragikus jelleget. A náci haláltáborban beteljesedett sorsa szorongásos vízióit igazolta. Rajzai az ember féltéséről vallanak és jórészt önéletrajzi ihletésűek, mint az 1944-ben született "Emberpár drótkerítés előtt" c. alkotás is. A fa törzsének védőköpenyébe rejtőző emberpár a végső menedéket adó szeretet szimbóluma. A fa lecsonkított ágai azonban a közeli véget jelképezik; a drótkerítéssel lezárt tér egyértelműen a fasizmusra utal. A rajz Ámos expresszionista művészetének jellegzetes darabja.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

3. Ámos Imre - Önarckép szöggel és kalapáccsal

   1. 

      Ámos Imre pályája a posztimpresszionizmus hatása alatt indult. A fiatal festő munkásságát Berény Róbert és Bernáth Aurél művészete befolyásolta. E kezdeti, posztnagybányai kifejezésmódtól jutott el a 30-as évek elejére egyfajta vizionáló - gyermekkori emlékeit, a zsidó liturgia jeleneteit lebegően, álomszerűen megjelenítő - expresszionizmushoz, melynek kialakulásában meghatározó élményt jelentett számára Chagall művészete és 1937-es párizsi találkozása a festővel. Ábrázolásmódjának elkomorulásához természetesen erősen hozzájárult az Európát fenyegető háborús veszély, majd a II. világháború, amelynek kitörése után Ámos fizikai léte, egzisztenciája is bizonytalanná vált. Festészetének zaklatottá válását, messianisztikus voltát szimbolikus-expresszív-szürreális stílusának változásait arcképein is nyomon követhetjük. Az 1930-as Ady-maszkos önportréja még hagyományos beállítású, festésmódját is inkább a fény-árnyék hatások, a tömegek és nem a kontúrok kiemelése határozza meg. A Párizsban készült (1937) önarcképének modellátása, a figura képszéllel történő merész metszése viszont már megegyezik szöges, kalapácsos önportréjával, amely a leghangsúlyozottabban vágott, csupán a rekvizitumokat - szög, kalapács -, illetve a fejet premier plánban bemutató alkotása. E képen a környezet eltűnik, csak az elkínzott arc és az említett jelképek vannak jelen, jól kifejezve a szinte minden két háború közötti zsidó művész-értelmiség - Farkas István, Radnóti Miklós - pályáját jellemző fatalizmust. A festmény zöldes-sárga-barna színei az elmúlást sugallják. Ebből az iszapszín koloritból véreznek ki a körvonalakat megerősítő vörösek.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

4. Ámos Imre - Önarckép angyallal

   1. 

      Ámos Imrét a 30-as évek fasizálódó társadalmában anyagi gond, személyes sorsának fenyegetettsége is nyomasztja. Festészete megváltozik: éles színkontrasztokkal, expresszív erejű abszurd látomások szörnyűségeivel közölheti csak az események valóságát. Gyermekkori, vallásos neveltetésének emlékei felelevenednek, mítoszi elemek szövődnek látomásaiba. Az 1937-es párizsi útján látott Chagall-képek is a bibliai motívumok, utalások képi alkalmazására ösztönzik. Asszociatív tárgykapcsolásai a szürreálishoz közelítik e munkáit. Képünkön a felületet csaknem kitölti a festő hátrahőkölő, elnagyolt, sapkás önarcképe. Az erős piros és kék kontúrokkal szerkesztett arcon megvillanó fehérek maszkszerű jelleget adnak neki, az erősen kontúrozott szemek pillantását a félig leeresztett szemhéjak megtörik. A fej szinte belesüpped a sárga pulóverbe, amelynek ferde színsávjai az arc fel vezetnek. A fej felett házoromzat, a bal képfélben fekete vonalrajzban álló angyal, testén áttűnik a táj. Eléje festővászon nyúlik, amely fölött a festőtől piros létre vezet az angyalhoz. Minden dől egy picit a képen, mintha egy roppant világrázkódás billentette volna ki a dolgokat a helyükből. Az angyalmotívum Ámos képein többféleképpen értelmezhető; védőangyal, múzsa, vagy ahogy véleményünk szerint itt szerepel: halálangyal, akihez már kijelöltetett a festő útja.
      Janus Pannonius Múzeum, Pécs

5. Ámos Imre - Művész angyallal

   1. 

      Kiállítva:
      Ámos Emkékkiállítás 1990 okt 19.-nov.11. Vigadó Galéria.
      Reprodukálva:
      a katalógus címlapján

6. Ámos Imre - Önarckép angyallal és gyertyával

   1. 

      "...magamban élem át már mindazt, mi hátravan, / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; / ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. / Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - / talán most senki sincs." (Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, 1944, részlet)

      Az 1938. év Ámos Imre és felesége Anna Margit számára még viszonylagos nyugalomban telt. A fasizmus európai térhódítása – melynek egyik legnyilvánvalóbb jele volt Ausztria lerohanása – és az első hazai zsidótörvény megszavazása azonban már előrevetítették egy minden addiginál rettenetesebb világégés rémképét. Ámos az egyre fenyegetőbb jövő árnyékában mind nyugtalanabb idegállapotban festette remekműveinek sorát.

      Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1939 tavaszán rendezte meg "Derű a művészetben" című kiállítását, melynek katalógus-előszava a következőkkel zárul: "Azt hisszük, hogy a magyar közönség szívesen fogadja ezt a mai időkben szinte küldetést teljesítő kiállítást és példát vesz művészeinktől, akiknek ma köztudomás szerint nem a legrózsásabb sors jut osztályrészül és akik íme, mégis tudnak hinni, bízni a jobb időkben és – mosolyogni."

      A viccnek is rossz ötlet szülte kiállításon Ámos természetesen nem vett részt, mivel az ugyanekkor megszületett második zsidótörvény által egyre szűkebb élettérbe szorított művész alkotásainak "vidámsági együtthatója" már mindinkább a nullához közelítő értéket mutatott ebben az időben. 1939 szeptemberében Németország megszállta Lengyelországot, s ezzel szinte bizonyossá vált a háború egész Európára kiterjedő eszkalálódása. A Szentendrén töltött nyár után Budapestre visszatérő Ámosékat kilakoltatták a munkavégzéshez szükséges feltételeket viszonylagosan biztosító lakásukból és egy fűtetlen, sötét, műteremnek teljesen alkalmatlan albérletben vészelték át 1939-40 telét. Ámos a következőket jegyezte fel naplójába 1939 október 7-én: "Hideg szobában didergek náthásan, már elszoktam (négy évi meleg lakás után) a fázástól. Most újra megtanulom majd, mert a külső hideg ellen beburkolózhat az ember melegebb rongyaiba, de nem bírja kizárni a dermesztő hideget, amellyel a tespedés, a közhangulat, kultúrálatlanság és üldözés emészti a lelkeket."

      Az elviselhetetlenül embertelen élethelyzetbe kényszerített Ámos ekkor, 1939 végén alkotta meg itt bemutatott Önarckép angyallal és gyertyával című, a kutatás számára eleddig ismeretlen, több mint hatvan éve lappangó festményét.

      "Miért ragaszkodjam én a látható szigorú lerögzítéséhez, [...] mikor a valóság elemeivel asszociált, irreális képzetek kivetítése engem sokkal jobban, őszintébben érdekel és kielégít."  – jegyezte fel naplójába 1939. március 29-én.

      A szürrealizmus szabad képzettársításon alapuló módszerét és montázstechnikáját Ámos morális-etikai tartalommal gazdagító, minden elemében összefüggő jelképrendszer kidolgozásával fejlesztette tovább. A formák és a hozzájuk rendelt jelentések bonyolult, elválaszthatatlan egysége jellemző művészetére az 1930-as évek közepétől. Az egymással logikai-értelmi és intuitív-érzelmi kapcsolatban álló motívumok együttes megjelenítése és egyéni jelképrendszerbe foglalása Ámos festészetének egyik legnagyobb értéke. Művészetének legközelebbi európai párhuzamát Marc Chagall művészetében találjuk meg.

      Itt bemutatott önarcképének vörös okker alapozása szinte mindenhol átdereng a különböző színű festékrétegek alól. A mű alaphangulatát meghatározó vérvörös szín az élet, az életerő és a lélek alapvető szimbólumaként jelenik meg itt és Ámos más festményein is. Az angyal mint a titkok ismerője, védelmező lélekvezető szintén művészetének egyik leggyakrabban visszatérő motívuma itt kobaltkék színben, a háttérben felkelő hold által megvilágítva szerepel. A legkisebb fuvallat által is kialvó gyertya szintén összetett és az eddigiekkel szoros összefüggést mutató jelkép, mely egyrészt az emberi élet mulandó voltára utal, másrészt a gonoszt elűzni képes és a homályban lévő titkokat megvilágosító fény forrása. Ősi hagyomány a téli napforduló idején gyertya gyújtásával támogatni a fény harcát a sötétség ellen. Az angyal mögötti háztetőn a hajnal hírnökeként feltűnő vörös kakas pedig bátortalanul kis mérete ellenére is Ámos jobb jövőbe vetett, de gyengülő hitének szimbólumaként jelenik meg.

      Irodalom:
      Haulisch Lenke, Ámos (1907–1944), (A Művészet Kiskönyvtára, 73), Budapest, Corvina, 1966.
      Egri Mária, Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, Budapest, Corvina, 1973.
      Egri Mária, Ámos Imre, (Szemtől Szemben), Budapest, Gondolat, 1980.
      Petényi Katalin, Ámos Imre, Budapest, Corvina, 1982.
      Kőbányai János, Az Apokalipszis Aggadája. Ámos Imre és kora; Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, reprint, Budapest, Múlt és Jövő, 1999.
      Ámos Imre és Pap Károly, Múlt és Jövő, 1999/3.
      RA

       
       

       

7. Ámos Imre - Aliga

   1. 

      Reprodukálva:
      Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Szerk.: Kőbányai János, Múlt és Jövő Kiadó, 2003. 321. kép

      Aukcionálva:
      BÁV 51. aukció, 4. tétel

8. Ámos Imre - Enteriőr, 1940 körül

   1. 

      Proveniencia:
      korábban a Dévényi gyűjteményben

      Kiállítva:
      Szentendrei festők kiállítása. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom, 1966. katalógus: szám nélkül
      Dévényi Iván gyűjteménye. Múzeumi Képtár, 1977. katalógus: szám nélkül
      Az esztergomi Dévényi gyűjtemény. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1983. katalógus: 5.
      20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből. Kassák Múzeum, Budapest, 1993. október 9. – december 5. katalógus: 3.

      Kiállítva és reprodukálva:
      A Dévényi gyűjtemény. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2006. szeptember 13. – október 7. katalógus: 1.

9. Ámos Imre - Festő és festőnő (Ketten), 1940-es évek eleje

   1. 

      Proveninecia:
      korábban Haulisch Lenke tulajdonában (1966–1977)

      Kiállítva:
      Ámos Imre: "Csodavárók" – Emlékkiállítás, a festő születésének 100. évfordulója alkalmából. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 2007. május 9. – 2007. október 7., katalógus: 53. oldal

      Reprodukálva:
      Haulisch Lenke: Ámos. Corvina Kiadó, Budapest, 1966, 38. kép
      Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. 182. kép