Ámos Imre (1907-1944)
Életrajz
festő
Nagykálló, 1907 - Ohrdruf, 1944
1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929-35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dícsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével, Anna Margittal együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) választotta tagjává. Ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a keleti harctéren. 1944 nyarán Németországba hurcolták, feltehetően szászországi táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban a Magyar Nemzeti Galériában, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol, Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat, Menekülő, Háború stb.).
Tanulmányait Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán 1929-1935 között végezte, ahol Rudnai Gyula tanítványa volt. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője, korai művei Rippl-Rónai és Berényi Róbert stílusával rokon, majd a 30-as évektől Chagall művészetének hatására a szimbolikus, némiképp szürrealisztikus megoldások vonzották. Nagykállói gyermekkori emlékeit lírai kompozíciókban jelenítette meg. 1937-től tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának / KUT / ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a keleti harctéren, megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről. 1944 nyarán Németországba hurcolták, feltehetően szászországi táborban halt meg.
Lexikális referencia
Az alábbi festmények, grafikák NEM eladók, hanem tájékoztatják!
Készpénzért megvásároljuk az alábbi magyar festők műveit